Múló pillanatok és a tenni akaràs

Szomorú elcseszett pillanatok utàn mindig szép vidàm percek jönnek, szoktàk mondogatni az idősek.

Fél perc is perc amit vidàmsàgban önfeledten élvezhetek az életböl.
A boldogàgért is tenni kell...
Mert nem elég eggyeten muló pillanat
Amit ugyis az emlékeid közt tartogatsz.
Ragadd meg hàt a pillanatot és teremcs.

Holnap megölelem minden gondolatnyi habozàs nélkül, eleget vàrtam, nem futamodok meg , nem szabad.
Ki akarom mutatni az érzelmeimet, nem rejtözhetek örökké.
Holnap mikor elösször eltàncol a szemem elött a legfontosabb csalàdtagom megölelgetem.
Fontos üzenet magamnak : fel ne add nekem.
És ha megkérdezi miért öleltem meg, ràvàgom a vàlaszom, olvass...
Remélem megérti (mintha ikrek lennénk (: )

csalàd , baràtok és a nyár

Család fontos az ember èletében , kicsiként ragaszkodó   aggódó szülök , hisztizö fagyizó kislànyok és kisfiuk. Meleg , otthoni zsivaj, becsábitó hideg hullàmok , kacaj , vig nevetés  , jàtékok és gyerekek utàni futkosàs , örökös mosoly az arcokon , meleg. Ezt jelenti nekem a nyàr.
Idillikus futkàrozàs amikor a pici poronyt és a nagyapa is a jó levegön bohockodik  .
Futkàrozó kutyàk , kocogó és locsogó vidàm emberek hada, uszik àt az életünkön nap mint nap , làtom vidàm arcokat és elgondolkodom hogy miben màs az ö életük, miben külömbözünk annyira hogy önfeledt jókedv elérhetetlennek tünik szàmomra , legalàbbis az övéké.
Napos idö , fàk takaràsàban aranyos kis padok napsütés ficànkolàs , happy.
Én is ezt szeretném. Megteremteni a hangulatot , megélni a boldog pillanatot.
Fejem hasogat a zsivajtol mit kis lurko unokaöcséim szolgàltat vidàman nevetve. Legalàbb ő boldog.
Felforgatni kutatni az energia utàn , majd a nap végén ledögölni a hüvös àrnyékba egy könyvel és szunyogcsipésmentesen szép àlomba merülni.
Pillanatok alatt , ismerösök elfelejtenek , baràtok pedig vàlasznélkül hagyva àcsingozom a baràti tàrsasàg irànt, nembeszélve egy kis nyugalmamért ami nem akar elérkezni.
Kifogàs és vàlaszolatlanul tengödök és màr tényleg elhiszem amit magamba motyogok: nekem nem kellenek baràtok , olyaok biztosan nem akik elfeljtenek, de olyan nehéz elfordulni tölük  , mert akkor màr ők se lesznek ott nekem.
A végén elhiszem hogy csalàdom eggyes tagjain kivül nem àll senki melletem , aki pedig ott van nyüstöl , megfésüli a rakoncàtlan tincseimet amikor elhagyom magam felàlit utànna leteremt vagy olyanra késztet amit tudom hogy meg kell tennem .segitségre lelek , beszélget àpol ha beteg vagyok , elpanaszolhatnàm a gondjaimat meghalgatna  , értelmessen tanàcsot adna, nem hagyna elveszni. Elolvassa a féltett gondolataimat törödik velem pàtyolgat, de elvàràsokat tàmaszt amiknek én örömmel felelek meg .végezetül szertném Megköszönni (neked) hogy olvasol , tàmogatsz és ha nem is mutatom ki kellöképpen de ez engem örömmel tölt el hogy itt vagy nekem. Szeretlek. És még egyszer Köszönöm . nem tudom mi lenne velem nélküled.

Antikomunikativ

Magamnak való vagyok az igaz, de elboldogulok a nem lapokon megbuvó eredeti könyvnélküli tàrsas folyamatokban is mint a beszéd màs emberekkel ismerkedés vagy egy szituàció kezelése. Erre hozzàmvàgjàk hogy Antikomunikativ. Ezzel mintha megpecsételnének és ràmégne hogy UFO ezzel pedig azt érzékeltetik nem tarozom ide ehez a normàlis vilàghoz, de szerintem forditva van, én vagyok a normàlis nem az aberàlt tàrsadalom ami tèvesen itél meg. Ettöl menekülök.

A könyveim nélkül én egy senki vagyok.
A könyv tesz azzà ami vagyok miutàn
megtépàzott az élet.
A könyveim az életem nélkülük,
én egy könyvtelen kis hülye vagyok a semmivel
A könyvek jelentenek nekem mindent
A könyvek a megmentöim, nem fogom öket dugogatni.
Mint holmi unalmas szar értéktelen tàrgyat...
Mert a könyv tele van élettel a könyv nem itél el
a könyv lapjai közé tudok bujni, mert bizok a könyvekbe
Nem vernek àt nem közösitenek ki...
A könyv az egy csoda.
A könyv az én baràtom aki megnevettet
Ami minden élethelyzetben ott van velem, nem hagy el.
A könyv az én lelkitàrsam.
Nincs felesleges könyv ,
Szeretem mert nem bànt
Megosztja a történeteit velem a lapok betük àltal üzen...
A könyv az én lelki békém kulcsa a nyugalom szigetéhez.

Tánclépésnyi életpillanat

Avagy hódolva Murakami elött.

A boldogság jobbára elérhetetlen, alkalmazkodni kell a világhoz... 

A Tánc tánc tánc-ban minden megvan, amiért Murakamit kedvelni lehet - képzelet és valóság keveredése, 

magányos hősök, titokzatos természetfölötti események, nyomozás, és sok zene

596 oldalon átszőtt meseszerű történet , nagyon szórakoztató de komoly is egyben, mikor elértem az utolsó betűhőz behajtottam ennek a csodás könyvnek a fedlapját és magamhoz öleltem , nem is hittem el hogy ilyen könyv is van ami ilyen érzelmeket ki válthat belőlem , szorongattam magamhoz hátha akkor még íródik hozzá pár sor , amivel nem végleg fejezem be ezt a nagyszerű könyvet.

megfordult a fejemben hogy az utolsó szót nem fogom elolvasni , így nem olvasom ki és mivel kölcsönbe kaptam , csak gondolati szinten játszogattam el a gondolattal  de nem tudtam volna hogy viszont látom e nagyszerű könyvet ezért fájó szívvel de befejeztem.

Murakami-tól már olvastam a Kafka a tengerparton c. könyvet , így sejtettem mi vár rám , de ez még a sejtéseimet is felülmulta.. 

 Ügyesen kell táncolni ,mindig csak táncolni - Mondja a regényben a Birkaember

Ez az a fajta könyv amit lehetetlen letenni. aludni se tudsz miatta , mert folytatni akarod ,de aztán rájöttem hogy az oldalszám véges , visszafogtam magam, baromi nehezen. 

Ez a könyv azt suttogja álmomban  is : olvass még egy pöpet ,  vagy : itt vagyok , itt vagyok , olvass.

Hát ilyen ez a könyv :Letehetetlen , megunhatatlan egy zseniális írótól.

Összeomlott rendszer

a nagy változások mindig egy pillanat alatt következnek be , ugy mint amikor a piritóba megsül a kenyér én is igy vagyok , a változások elértek , és én csak állok a két remegő lábamon , reszketve , merengő tekintettel bámulok magam elé, miközben tudom a jól felépitett váram , ami eddig bevehetetlen volt , összeomlott , gyülekeznek benne a népek , kiabálva , mozgolódva nem nyugton elülve. mondhatnám azt is hogy az érzelmeim emberivé kivetített változataival állok szemben.
<minden lehetséges.>
az elfolytott indulataim követelik saját igazukat , a nyavajgásaim tengere árvizként köröz felettem,  a boldogság mint hurrikán , néhol felkap és méterekkel odébb elhasznáva kidob , mint egy szemetet , amik aztán a lelkem szemétgyüjtőjébe mennek onnan a második szakaszba ami már igy is túlcsordulva az égig ér. a repülö szerüségek mik az égen szárnyalnának  beleütköznek lezuhannak , elhalnak a halálos sérülésnek következtében amit a méretes fal okozott , ami a lelkem szemete....

életem igy is egy katyvasz , összeomlott a rendszer , felül kell irni ,
De ez nem is olyan egyszerű , mint hinnénk , vagy  csak én birkózóm meg vele nehezen , mindeggy is
kikivánkozott.
mindenki bolondnak örültnek tart mert eggyik percben nevetek <magamba a semmin> a másikba meg már sírok mert nem ugy alakult ahogy elterveztem
ez a baj a tervekkel , dugába dőlnek , mint amikor bejelentik hogy a vonat késik , órákkal késöbb pedig azrt hogy nem is jön .
harcba vonulok , páncéllal a kezemben , az eggyik osztagom szedi a szemetet , hogy a szeméttárolóba kerüljön , vigyázva nehogy megvágja az ujjukat az üveg  a szilánk és a repedt elhasználodottt felismerhetetlen tárgyak.<emlékek,érzések gondolatok>miközben egy másik osztag elöl a védelmi vonalakat rakja rendbe, érzéstelenit , válaszfalat épit , <mint csupa egyszerű ember> a harmadik szakasz ami átrobog a rajtam az pedig a helyrehozhatatlan károkat akarja palástolni , megcsinálja az utat , növényt ültet , öntöz , nyomlál , szobbrot farag , de ez csak a fgelszin ,
Egyszer csak azt veszem észre hogy megullúltam , kivül , belül , még mindig fáj a szívem az igaz , de az elszenvedett károkat helyrehozni szinte fizikai képtelenség , én pedig azon fáradozok hogy a védőburkom allatt , visszatérjen a rendes kerékvágás , visszatérjen az élet , ujra gyerekek fussanak az utcákon , hogy a legnagyobb viharnak is ellen tudjak álni , hogy az én lelkemet <a közösséget> ne érje semmi baj.
mert ha összeomlik az eggyik híd is akár az előjele a nagyobb tomboló pusztitó erőnek ami csörtet felám mint vadkan ...
összeomlott a rendszer , minden sötét , hullák is csak vánszorognak , fény se pislákol , felemészt a sötétség .

kinyitok egy ajtót kinyilik az egész világ a fényességvel hangzavarával , embereivel eggyütt , és én gyünyörködöm benne egy pillanatig aztán becsukom ezt az ajtót ami a kijárat lehetne , ez exit táblával  fölötte , de én szeretem magam , szeretek elmerülni ,
-vissza kéne jönni?
-nem eltemetkezni?
öszintén fogalmam sincs, de majd csak leesz valahogy ,, várok , hátha kiált valaki a mélyben segitségért , és akkor majd rohanhatok , nem, leszek egyedül többedmagammal.

Néha betéved egy két fura szerzet az exit és a warning táblát figyelmebe nem  véve beljebb hatolva , meglátják igaz énemet , mit elrejtek a világ kiváncsi szeme elől.
a fura szerzet , <hivjuk barátnak> beljebb jön , ovatosan lépked , találkozik velem , vagy eltéved a folyosokon , és elveszik bennem.
hiányzik a pozitív emberem.

Barát aki betért hozzám , meglátja igaz valómat elmenekül vissza a normális felszín fölé és fut el tőlem addig mig a lába birja , vagy marad és fényt gyujt az én sötétségemben , segít építkezni , felnyalábolja az elesett közösség embereit és virágot ültet.
Igaz barát az aki marad , bármilyen nagy is a káosz , vár , türelemmel segít , nem ódzkodik
És etz nekem többet ér mindennél amit egy barát adhat nekem , felnyalábol , ujra helyretesz , beinditja a motort .

-túlcsordulva-

Túlcsordulva

Izgalommal várva a percet
Mikor már minden jöhet
Érzések lenngenek körbe
Mint egy szerelmest.

Érzelmeim tengere
Kiapaszthatatlan
Mint a soha véget nem
érö hullám

Elszontyolodva bizaran
Hátat vetettem a világnak
Miközben fülemben rock
Lelkem tulzott nyugalomban

Izgatottan vártam e napot
Sokat remélve,
De cserébe megkaptam
Amit nem szivleltem

Nyugtat a tudat
Meghasad az elme
Szivem nincs összetörve
Csak Lelkem megrongálodva
a földre leejtve..