Szakadékból zuhanva...

3 fotóval tudnám legjobban illusztrálni:

 

nincs nekem semmim se...

egyértelmű, feltételezhetetlen. mindenkinek van legalább egy jó barátja aki mellete van aki meghallgatja aki kihuzza a bajból, bizos van 10 barátod legalább és nem érzed úgy mintha egyedül lennél.
sajnos nálam nincs ilyen, még 3 is alig akad bár azok se tartanak ki melletem.
Népes családban élek, szinte idegesítően kurvára nagyba, bánom de nem tudok mit tenni, ezzel együtt kell élni.
sose voltam túl közlékeny az emberekkel bár kicsi koromban igen ez gyorsan megváltozott. 6 lehettem amikor apám lelépett. ekkor
Egy tanulmányban amit olvastam azt irták a gyerekek 5 és 10 éves kora közt szócializálódnak , felveszik mások viselkedásformáit és azok szerint cselekszenek.
akik róssz környezetbe szocializálódnak visszahúzodóak , csendesek , nyugottak , passzivak.
jóságosnak hat ,  antiszociálisnak.
ez a legnagyobb baj az emberekkel, nem törödnek a másikkal, egyszerüen ha utban vannak átgázolnak rajta  mintha nem is lenne ott , nem szabatkoznak , nem kérnek bocsánatot , sőt még ők maguk vannak megsértve. az ilyen embereket nem szeretem.

Miért nem toleránsabbak az emberek?

Amim volt azt is elvesztettem , nincs értelme már semminek , feladtam. kijelentem már csak sodródom az árral és nem avatkozom bele. nem hadakozom tovább, egyszerüen csak továbbmegyek.

ugyis egyedül vagyok , nincs senki akivel megbeszélhetném a problémáimat , nincs lelki támaszom , nincs ki pesztráljon.

Elhagy mindenki aki egy kicsit is értékelt akit szerettem , . 

nem újdonság. mindig igy volt, ezért is nem engedek senkit magamhoz nagyon közel. bár volt hogy megtettem , csúfosan kudarcot valottam, röhögés tárgya lettem :azóta felnöttem. felnöttem és érzelmileg egy visszamaradott csendes örült lettem. aki kiborul mindenen.de most ebbe ne nagyon menjünk bele....