a nagy változások mindig egy pillanat alatt következnek be , ugy mint amikor a piritóba megsül a kenyér én is igy vagyok , a változások elértek , és én csak állok a két remegő lábamon , reszketve , merengő tekintettel bámulok magam elé, miközben tudom a jól felépitett váram , ami eddig bevehetetlen volt , összeomlott , gyülekeznek benne a népek , kiabálva , mozgolódva nem nyugton elülve. mondhatnám azt is hogy az érzelmeim emberivé kivetített változataival állok szemben.
<minden lehetséges.>
az elfolytott indulataim követelik saját igazukat , a nyavajgásaim tengere árvizként köröz felettem, a boldogság mint hurrikán , néhol felkap és méterekkel odébb elhasznáva kidob , mint egy szemetet , amik aztán a lelkem szemétgyüjtőjébe mennek onnan a második szakaszba ami már igy is túlcsordulva az égig ér. a repülö szerüségek mik az égen szárnyalnának beleütköznek lezuhannak , elhalnak a halálos sérülésnek következtében amit a méretes fal okozott , ami a lelkem szemete....
életem igy is egy katyvasz , összeomlott a rendszer , felül kell irni ,
De ez nem is olyan egyszerű , mint hinnénk , vagy csak én birkózóm meg vele nehezen , mindeggy is
kikivánkozott.
mindenki bolondnak örültnek tart mert eggyik percben nevetek <magamba a semmin> a másikba meg már sírok mert nem ugy alakult ahogy elterveztem
ez a baj a tervekkel , dugába dőlnek , mint amikor bejelentik hogy a vonat késik , órákkal késöbb pedig azrt hogy nem is jön .
harcba vonulok , páncéllal a kezemben , az eggyik osztagom szedi a szemetet , hogy a szeméttárolóba kerüljön , vigyázva nehogy megvágja az ujjukat az üveg a szilánk és a repedt elhasználodottt felismerhetetlen tárgyak.<emlékek,érzések gondolatok>miközben egy másik osztag elöl a védelmi vonalakat rakja rendbe, érzéstelenit , válaszfalat épit , <mint csupa egyszerű ember> a harmadik szakasz ami átrobog a rajtam az pedig a helyrehozhatatlan károkat akarja palástolni , megcsinálja az utat , növényt ültet , öntöz , nyomlál , szobbrot farag , de ez csak a fgelszin ,
Egyszer csak azt veszem észre hogy megullúltam , kivül , belül , még mindig fáj a szívem az igaz , de az elszenvedett károkat helyrehozni szinte fizikai képtelenség , én pedig azon fáradozok hogy a védőburkom allatt , visszatérjen a rendes kerékvágás , visszatérjen az élet , ujra gyerekek fussanak az utcákon , hogy a legnagyobb viharnak is ellen tudjak álni , hogy az én lelkemet <a közösséget> ne érje semmi baj.
mert ha összeomlik az eggyik híd is akár az előjele a nagyobb tomboló pusztitó erőnek ami csörtet felám mint vadkan ...
összeomlott a rendszer , minden sötét , hullák is csak vánszorognak , fény se pislákol , felemészt a sötétség .
kinyitok egy ajtót kinyilik az egész világ a fényességvel hangzavarával , embereivel eggyütt , és én gyünyörködöm benne egy pillanatig aztán becsukom ezt az ajtót ami a kijárat lehetne , ez exit táblával fölötte , de én szeretem magam , szeretek elmerülni ,
-vissza kéne jönni?
-nem eltemetkezni?
öszintén fogalmam sincs, de majd csak leesz valahogy ,, várok , hátha kiált valaki a mélyben segitségért , és akkor majd rohanhatok , nem, leszek egyedül többedmagammal.
Néha betéved egy két fura szerzet az exit és a warning táblát figyelmebe nem véve beljebb hatolva , meglátják igaz énemet , mit elrejtek a világ kiváncsi szeme elől.
a fura szerzet , <hivjuk barátnak> beljebb jön , ovatosan lépked , találkozik velem , vagy eltéved a folyosokon , és elveszik bennem.
hiányzik a pozitív emberem.
Barát aki betért hozzám , meglátja igaz valómat elmenekül vissza a normális felszín fölé és fut el tőlem addig mig a lába birja , vagy marad és fényt gyujt az én sötétségemben , segít építkezni , felnyalábolja az elesett közösség embereit és virágot ültet.
Igaz barát az aki marad , bármilyen nagy is a káosz , vár , türelemmel segít , nem ódzkodik
És etz nekem többet ér mindennél amit egy barát adhat nekem , felnyalábol , ujra helyretesz , beinditja a motort .
