Páran nem hittek nekem,
azt hitték csak megjátszom magam
de én nem tudok más lenni,
miért olyan nehéz a válltozás?
Okos enged szamár szenved
ismerem a mondást
de az én életemre ez nem alkamazható.
nem tudok a követelményeknek megfelelni.
Furcsa vagyok,gondolhatják a többiek,
és továbbra is semmibe vesznek.
Várom a napot,mikor rájönnek hogy én is itt vagyok.
várom hogy felém forduljanak
szemükben szánalom akár,de ne közöny üljön.
utálom az életem,mégis megbecsülöm
gecik az ajtó előtt várnak,mikor fekszek ki,
mikor tehetik meg amiben jók.
mert abban nagyon jók.
a lábbal lépni kell,nem másra fordítani,
tiszta kéken előkerülve utána elterülve.
kiírom mert talán jobb lesz
hogy a várat meg tartja a jővőm
akkkor tudom hogy még nem adtam fel
mert kezem épít egy szebb holnapot.
gyermekként se voltam boldog,
időt és energiát nem kímélve zabáltam,
ez az igazság,pokolian fáj,de az.
elkenődőtt sminkel állva a tükör elött
na,ilyen velem nem esett meg.
anyám nem volt ki erre mutatott.
tépek egy mosolyt, szivok egy kis füstőt
a kedvenc mosolygó emblémám se ember
csak egy hasonmás,de nekem annyira tetszik,
azt hiszem az az igazság,amit eltakar a valóság.
alteregómnak üzenem:keress meg,cserélj velem
tedd szebbé az életem-
lélegezve zümmögő bogárral
egy szobában várom az időmet
utánna talán kiteljesedhetek
és végre hajthatom a jővőmeet.
fogadj el igy,kissé bohokásan
néha furcsának tünve
jöjj rá hogy szeretsz
és el ne engedj többet.
