Nyaralás ...

nyaralás az a kikapcsólódás nekem ahol különféle emberekkel találkozhatok pihenhetek , nézhetem mit hagyok ki  , élhetek ameddig ott vagyok...
kép következik:

Danikámmal labdajáték közben... (: egész jól szórakoztunk...

Egyszer élünk....

Egy élettel rendelkezünk mégsem hátráltat minket ez,
egy élettel ami elpazarolható ,  végig élhető...

azt tudtad hogy az élet – a materialista világnézet szerint – az anyag legmagasabb rendű szerveződése, definiálása a természettudományok legnehezebb feladatai közé tartozik.    ...(?)...


Egy élettel rendelkezünk akár tetszik akár nem.
Réges régen én pesszimista voltam
utánna lettem optimista (ami el múlt)
most jelen pillanatban realista vagyok.

nagyon sokáig tartott a pesszimista korszakom és úgy érzem kezdek vissza esni...
egy két éve még azt mondtam a világ szar hely utánna magamra erölrettem az optimistaságot ami
engem naiv-á tett hiába voltam régen az ellenkezője(kivéve fiatal koromban.)
már nem vagyok naiv , nem esek 2x ugyanabba a csapdába...

kedvenc idézetem is ezt bizonyitja:
"Már a kezdetek kezdetén a sorsom velem kibasszott ,nézz rám és láthatod olyan mint a többi ember biztos nem vagyok. De nem kérek sajnálatot. Nem kell szánalom, magasról leszarom, bármi történt mindig segitettem magamon ezután is igy lessz bárki bármit tesz.."

egyszer élünk , egyszer halunk is meg....
mert a világom szar hely
ahol keselyük köröznek feletted
az élet apró csiráját is elfolytják azok
akiket úgy kell neveznem tesók  szülök és rokonok.
már síromon taposnak én meg csak állok és bámulok
ez lesz a végzetem , így magamat
előbb utóbb biztos a föld alatt találom.


Ha elszomorodom, ha
tehetetlennek érzem magam, ha
pillanatnyilag úgy érzem, hogy
semmi nem lesz jobb, akkor sem
veszíthetem el azt, ami életben
tart: a reményt.
(Paulo Coelho)
de mára elég ennyi ...
chao   

Páratlan csodák...

Boldog órák , páratlan csodák vesznek körül nap mint nap de mint minden ez is eltűnik egyszer....
vége, caput , finito ...
ennyi.
mint mindenben a boldogságban úszni lebegni lehet, de aztán könyörtelenül becsap a villám
vége , caput , finito...
lebegni aztán zuhanni , ennyi .
de térjünk vissza a boldogsághoz , hisz nincs minden veszve, valahol még ott lakozik, de elő csalogatni nem ilyen egyszerű...

Egy mosoly sem tart örökké...

csak annyit írnék amennyi fontos és szükséges.
rátaláltam egy oldalra amiről órákat tudnék zengeni:
http://fanfic.hu/merengo/index.php
de most a lelkiállapotomhoz illő
most irt vers jellemzi a napaimat mostanság.
boldog pillanatomban olvastam , ahol szabad voltam és én voltam.

A szakadék szélén.

Boldog órák boldog percek , gyertek
Adjatok kuhűlt lelkemnek értelmet.
Adjatok erőt, s végtelen vigasztalást.
Legalább töletek kapjak kitartást.

Nem kérek mást , csak ami kapható,
Talán magányt, csendet , vigasztalást
egy érintést egy kedves bűvös szót
Csak azt amit minden ember kíván
Az élet roskadózó hídján.

Ennyi kellene hogy át tudjak jutni
a másik partra ,Futni csak futni...
De nincs erőm , nincs támaszom,
Senki aki elkisrne és segitene utamon.

Ha volna . Ó ha volna valaki...
aki átölelve tudna támogatni...
Azt mire szivem , lelkem éhes
szeretve lenni  és szeretni.

De tudom hogy rám nem várnak
Sem szép percek , sem vidámak.
Nem vár rám seki , kire lelkem éhezik.
Hisz ő talán nem is létezik már.

Elveszett , mint ahogy  elvesztek a remények
Mint a boldogságra tett igéret.
És elveszett  a vágyak ,az állmok a minden
mint ahogy elvesztem én is a végtelenben.

egyszer mindent el kell kezdeni...

Már nincsenek negatív gondolatok már nincsenek. kizártam . elfolytottam. jól tettem. nem kellenek nekem. az én életem igy is bonyolult.
várom arra hogy végre rádöbennyek ez nem a valóság.
várom hogy felébredjek álmomból ebböl a szörnyü rémálomból.
várom hogy értem jöjjön ki elhagyott , ki miatt lettem ilyen ...(de ez sosem történik meg)
várom várom várom
várok várok várok.
ennyi. túl sokat vártam. túl sokat.

szabad vagyok ,
egyedűl a világba
mert én állok mindenki mögött
de mögöttem nem áll senki.

nem szabad ezt tenni.
nem szabad magamat s másokat megvédeni
mert támadnak , mindenki támad
s elviseni kell, de ez szörnyü.

senki nem érti bánatom
ami talán nem is bánat
de szabad vagyok
vagyis remélem 
minden kusza
minden bonyolult.
minden olyan amilen eddig is volt
de én megörülök lassan
ezért kiadom . kiadom mert igy talán könnyebb.
könnyebb elviselni a sok szart.
ennyi.
minden nap ha ujjult erővel kelek
elhatározom , magamat nem könnyen adom
de lássuk be elbuktam..
elbuktam mint mindig ,
és egyszerüen nem tudom.

Első sorok , nem egyszerüen.

1. bejegyzésem.

"valamikor el kell kezdeni...

most jött el a pillanat."

Sokszor elkezdtem , aztán visszatáncikáltam , kilestem , de visszabújtam az odúba , mint valami fióka ki arra vár mikor lessz már akkora hogy kizuhanjon.
Most is lehet hogy igy lessz , mert szerintem egy árva lélek se olvasa ezt , de le is szarom , nem kell közönség , nem kell eltitkolnom magam és ez szabaddá talán még boldoggá is tesz egy bizonyos mértékig , pedig ennek ösztönösen jönnie kéne , megnyilni , beszélgetni aztán barátságoknak születni , de velem nem igy történik. csak besodródnak az életembe , és maradnak , de nem bánom hogy nem tömegekkel vagyok jörülvéve , én csendben halkan (zsivajtól kiabálástol mentesen) ledezek egy hangos forrongó röpkegyors világban.

magamnak csinálom nem másnak. magamnak hogy tudjam.
tudjam azt mit senki más. amit senki más énelöttem az élet értelmét kutatni...
ha betévednél üdvözöllek az oldalamon =)
Az én sorsomról fogok irni és a többiekéröl akik meghatározzák az életemet...
azokról a dolgokról amik fontossak nekem a kapcsolataimról
a kedvenc könyveimröl amik megharározzák a most még nyomoruságos életemet.